Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 évesA belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Az elmúlt három hónapban történtek után jutottam el odáig, hogy megfogalmazódjon bennem ez a kérdés. Ez alatt az idő alatt kivétel nélkül rosszabbnál rosszabb csókélményekben volt részem. Az első meglepetés akkor ért, mikor az egyik delikvens úgy adta első csókját, hogy a feje még vagy 10 centire volt az enyémtől de már dugta ki a nyelvét és szélesre tárta száját, beterítette az enyémet, a folytatásban meg úgy cuppogott rajtam, mint egy gombóc fagyin. A nyelvét egy pillanatra sem hagyta nálam, hogy csatázzunk egy kicsit. Nyalt és visszahúzta, megint benyalt a számba megint visszahúzta. Hihetetlenül bizarr élmény volt. Aztán lassan sikerült ráállítanom az én ritmusomra és onnan már oké volt, de egészen addig meglepetten néztem ki a fejemből, hogy ez a férfi most tényleg úgy gondolja, hogy ez így jó és izgató?
A napokban találkoztam, egy újabb alannyal, akire valamiért úgy emlékeztem, hogy harminc fölötti és már azt gondoltam, hogy megtöri ezt a szériát és bebizonyítja, hogy márpedig a harmincas pasik igen is tudnak csókolózni, mert vele nagyon kellemes csalódás volt. De aztán az aktus végén kiderült, hogy egy 29 évessel van dolgom. Szóval 29 évesen még megy a csók, de mi történik 30 fölött???
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.